Otthonunk lehet bárhol, ahol önmagunk és családunk számára biztosítottak megélhetésünk áhított feltételei. Létünk értelmét, célját azonban jóval több tényező befolyásolja, mint amit a szorgos hétköznapok során észreveszünk ebből! Hovatartozásunkat, s ezáltal eredendő minőségünket meghatározni, nem csak a fogantatásunk helye és ideje, hanem annak a közösségnek a kultúrája, nyelvezete, hite, népszokásai, hagyományai, történelme alapján lehet és kell, akik által a világra jöttünk.
Ha nem foglalkozunk ezzel a (összességében nevezzük úgy) történettel, egész életünkben keresünk majd valamit anélkül, hogy pontosan tudatában is lennénk e-tényező fontosságának. Mire is vágyunk igazán? Belső késztetéseink, hitrendszerünk ugyanis sokkal mélyebben gyökerezik, mint azt gondolnánk.
Sok oldalról meg lehet ezt a kérdést közelíteni, de most korunk egyik jellemző jelensége felé szeretném terelni a figyelmet:
Vajon a kivándorlás összefüggésbe hozható-e a fentebb említett kereséssel? Tudat alatt munkálkodna bennünk valami?
Vagy nevezzük inkább nyugtalanságnak?
Miért nyugtalanok ma az emberek?
Miért nem lelik a helyüket?
Mindenki keres és „hajt” valamit: anyagi biztonságot, párkapcsolatot, több tudást, nagyobb és üdvözítőbb hitet, stb.
Sok összetevős és igen komplex ez a kérdéskör. Amennyire látom, egyre többen kutatjuk a válaszokat. S hogy kollektíven révbe érhetünk-e valaha, vagy csupán a szerencsés „kiválasztottaknak” adatik meg e-kegy… Ki tudja?
Nem célom magamat olyan fényben feltüntetni, mint aki tudja a válaszokat. Az sem, hogy ideológiai nézeteket tűzzek a zászlómra, ne adj isten találjak ki újakat, s ezt lobogtatva magam köré gyűjtsek bárkit is. Magyarországon élve, mint átlagos képességű ember, leginkább egy óriási problémát látok a világ társadalmaiban, ami egyre inkább zavar. S ahogy látom egyre több ember van így ezzel…
E-társadalmi „jelenségnek”, az el-, és kivándorlásnak keresem a gyökereit a Hazaváró c. dal megírása óta. A szálak szerteágazóak. Nem valami ellen megyek, sokkal inkább valamiért.
Itt élünk a Kárpátmedencében a Teremtés Bölcsőjében. Feladatunk és felelősségünk van! Én azonban inkább lehetőségnek nevezném! Lehetőség, hogy a káoszból, a közös fájdalmainkból együtt kiútra találjunk!
Egy dolog bizonyos: Akkor érezzük igazán egy közösséghez tartozónak magunkat, ha ténylegesen tettünk valami értékeset és maradandót a közösséghez, amiből kinőttünk. Hiszem, hogy aki akar, az tud is hozzá tenni valamit. S a végén majd joggal mondhatjuk el:
Hazaértél, közöttünk itthon vagy!
Az Ügy folyományaként egy kezdeményezést tettem, aminek első fontos állomásaként Kassai Lajos lovasíjász nagymester segítségét kértem. Támogató hozzáállásáért hála és köszönet!
Jelenleg egy önkéntes társadalomfejlesztő csapattal dolgozunk egy olyan harmonizáló rendszeren, ami egy élhetőbb világ alapjait építi.